Bemutatkozás

1971. június 17-én születtem Jászberényben. Gyermek és ifjú koromat Alattyánban töltöttem. Sokszor eszembe jutnak az iskolai erdei túrák és kirándulások, amit Zagyva folyó melletti berek erdőben tettünk. Első természettel kapcsolatos élményeim is innen erednek. Erdész szerettem volna lenni, de az életem másképp alakult. Villamos szakterületen dolgozom. Jelenleg Jásztelken élek családommal. Ahogy telnek az évek, úgy érzem a természet egyre közelebb áll hozzám, először horgász lettem (2004), később önkéntes természetvédelmi őr (2008) a helyi Pusztamizsei Természetvédelmi területen. Nem mellesleg ez a hely a legfőbb „vadászterületem”. Eddigi életemben sok minden más mellett, az egyik legjobb dolog, ami velem megtörténhetett, hogy megismerkedhettem a természetfotózás örömeivel. Ezt főként a családomnak, azon belül is a feleségemnek köszönhetem. Első fényképezőgépem 2005-ben vásároltam, azóta persze felszerelésem folyamatosan próbálom fejleszteni. Jelenleg NIKON fényképezőgéppel cserkelek, vagy épp a lesben várom azt a megismételhetetlen hőn áhított pillanatot, amit meg szeretnék mutatni nektek.

Kedvenc fotótémáim a madarak, de nagyon szeretem az összes élőlényt, ami a természetben megtalálható, legyen az egy apró bogár vagy épp egy mezei nyúl. Nagy élményt nyújt számomra, akár egy gyönyörű táj vagy épp egy parányi virág megörökítése is.

Általában lakóhelyem 20 Km.-es körzetén belül fotózom, úgy érzem még az eddigi közel 10 év alatt sem tudtam itt mindenhová eljutni, az itt találtató természeti értékeket megörökíteni. Rengeteg tervem van itt a jövőre nézve.

A természetfotózás számomra az elképzelhető legnagyobb nyugalmat és kikapcsolódást jelenti. Fotóimmal szeretném bemutatni azt a törékeny és sérülékeny világot, amit ebben a rohanó mindennapokban nagyon sokan észre sem veszünk. A fotózás mellett legfontosabb számomra a környezetünk maximális megbecsülése és tisztelete.

Legfőbb célom, szűkebb környezetem, illetve a Jászság természeti értékeinek bemutatása.

Köszönöm feleségemnek és három gyermekemnek hogy próbálják elviselni a fanatikusnak mondható hobbim velejáró nehézségeit!

Amire büszke vagyok:
Eddig három saját kiállításon vagyok túl, az első Alattyán, Jász világtalálkozó 2009. A másik két kiállításom itt Jásztelken volt megrendezve.
2013-ban megkaptam a Jásztelek Községért díjat, ami nagyon nagy megtiszteltetés volt számomra.

Továbbá részese voltam Birdphotography madárfotós oldal 2012.-2015. évi kiállításainak is.

Jakab Tibor által szervezett Diginatura (Heves egy napja) fotós napokon többször részt vettem és értem el jobbnál jobb eredményeket. Ezen felbuzdulva a Szolnoki Jászkun fotós egyesület által indított pályázaton is külön díjat kaptam, valamint több fotóm is kiállították. Továbbá a Varázslatos Magyarország oldalon meghirdetett (2014-11 hó) madárfotó kategóriában 8. helyezést értem el.

Tagja vagyok a Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek, a Birding, Magyar terepmadarászok oldalának (2007.), a Birdphotography madárfotós oldalnak (2011.) és egyéb fotós és természetbarát oldalnak.